amerikai elnökválasztás

Balra rántaná a kormányt a leendő amerikai elnök, és húzná magával a világot is

2020. augusztus 31. 05:55 | Zsoldos Ákos

Balra rántaná a kormányt a leendő amerikai elnök, és húzná magával a világot is

Joe Biden immár hivatalosan is a demokraták jelöltje a novemberi elnökválasztáson, és a felmérések szerint sima győzelmet arathat Donald Trump felett. Biden gazdaságpolitikai programja kifejezetten baloldali: nagyvállalati adóemeléseket, magasabb állami újraelosztást, szigorúbb munkajogi szabályokat ígér, utóbbiakat a nemzetközi kereskedelemben is elvárná. Elsőre meglepőnek tűnik, de a Biden-program egyértelműen protekcionalista, az állami vásárlások során az amerikai termékeket részesítené előnyben, az ellátási láncokat pedig hazahozná a fejletlen országokból, és erre buzdítaná kereskedelmi partnereit is. Ha a program ígéretei teljesülnének, akkor Amerikának ritkán látott szociáldemokrata vezetése lenne, ezt azonban nem vehetjük előre készpénznek - a vállalások baloldali elemeit kompromisszumok eredményeképp vette át az egyébként centrista Biden, és a hangzatos baloldali elemek mellett kifejezetten kevés a konkrétum.

Miért fontos nekünk az amerikai elnökválasztás?

2020. augusztus 25. 06:04 | Zsoldos Ákos

Miért fontos nekünk az amerikai elnökválasztás?

November negyedikén tartják az amerikai elnökválasztást, amelyet itthon is fokozott figyelemmel követünk. Ne éljünk azonban tévhitben - az eseményre nem szabad olyan szemmel nézni, mint egy tőlünk független, távoli történésre. Mert az amerikai elnökválasztás kimenetelét mi, magyarok is a bőrünkön fogjuk érezni, akármi is lesz az eredménye. Csak néhány okot mutatunk a sok közül, hogy ez miért is van így.

Biden elfogadta az elnökjelöltséget

2020. augusztus 21. 07:50 | MTI

Biden elfogadta az elnökjelöltséget

Joe Biden volt amerikai alelnök pártja konvenciójának záróbeszédében csütörtök este elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét, és azt ígérte, hogy kivezeti Amerikát a sötétségből.

Hevesen szidták Trumpot a demokraták az elnökjelölő konvención

2020. augusztus 18. 09:29 | MTI

Hevesen szidták Trumpot a demokraták az elnökjelölő konvención

A világjárványról beszéltek és Donald Trump amerikai elnököt ostorozták négynapos elnökjelöltállító konvenciójuk első napján, hétfőn az amerikai demokrata párti politikusok. Az eseményt nem élőben rendezték, a megszólalók videón jelentkeztek be.

Amerikai elnökválasztás: még mindig nagy az előnye Bidennek

2020. augusztus 14. 21:35 | MTI

Amerikai elnökválasztás: még mindig nagy az előnye Bidennek

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje országosan is tartja előnyét az újraválasztására készülő elnökkel, Donald Trumppal szemben, bár Trump növelte támogatottságát - közölte legújabb felmérésére hivatkozva a republikánusokhoz közel álló Fox televízió pénteken.

Bréking: Trump felvetette a novemberi elnökválasztás elhalasztását

2020. július 30. 15:20 | Portfolio

Bréking: Trump felvetette a novemberi elnökválasztás elhalasztását

A koronavírus miatt egyre több amerikai államban tervezik levélszavazással lebonyolítani a novemberi elnökválasztást, ami Donald Trump elnök szerint visszaélésekre adhat lehetőséget. Ezért az Egyesült Államok elnöke - aki a felmérésekben a demokrata Joe Biden mögött áll jelenleg a választási kampányban - a novemberre tervezett szavazás elhalasztását vetette fel csütörtöki Twitter-posztjában úgy, hogy a választás időpontjának módosítására az elnöknek nincs is lehetősége.

Aggódnak Amerikában az elnökválasztás lebonyolítása miatt

2020. július 10. 21:24 | MTI

Aggódnak Amerikában az elnökválasztás lebonyolítása miatt

Erősödnek az aggodalmak és viták az Egyesült Államokban a novemberi elnökválasztás lebonyolítása miatt a koronavírus-járvány szorításában - erről készített összeállítást az amerikai közszolgálati rádió (NPR) pénteken.

Félnek a befektetők Bidentől: megérezheti a dollár és az amerikai piacok is a demokrata győzelmet

2020. július 02. 14:04 | Portfolio

Félnek a befektetők Bidentől: megérezheti a dollár és az amerikai piacok is a demokrata győzelmet

A választások közeledtével egyre nő a bizonytalanság a befektetők körében, ami dolláreladást és a pozíciók változtatását váltja ki. A piaci volatilitás nem csak az általános bizonytalanság miatt növekedhet: Joe Biden demokrata jelölt jelentős előnnyel bír a közvélemény-kutatásokban Trumppal szemben, márpedig Biden programja jóval kevésbé Wall Street-párti.

Kína és az USA kapcsolata csak egyre rosszabb lesz - Kína mégis inkább Trumpot akarja elnöknek

2020. július 02. 09:13 | Portfolio

Kína és az USA kapcsolata csak egyre rosszabb lesz - Kína mégis inkább Trumpot akarja elnöknek

Az Egyesült Államok és Kína konfliktusa olyan sok területre terjedt ki, hogy a szakértők szerint már nem lehet azt könnyen elsimítani. Az elnökválasztásig biztosan marad a rossz viszony, de Trump újraválasztása újabb kereskedelmi háborút hozhatna el. Kína ennek ellenére inkább Trumpot preferálja, mert szerintük a republikánus elnök többet árt a nyugati szövetségnek, mitn Kínának.

Három amerikai tagállam is karanténba küldi a fertőzöttebb tagállamokból érkezőket

2020. június 25. 09:10 | Portfolio

Három amerikai tagállam is karanténba küldi a fertőzöttebb tagállamokból érkezőket

Az Egyesült Államok három északnyugati tagállama karanténkötelezettséget rendelt el a déli és nyugati államokra, ahol gyorsan terjed a koronavírus-járvány. Az országban változatos a helyzet - az északnyugati tagállamokban kifutó szakaszában van a járvány, délen és nyugaton viszont meredek az emelkedés, ezzel együtt pedig az országos esetszámok is erőteljesen nőnek.

Miért került a háború szélére Észak- és Dél-Korea? Egy súlyos probléma lehet a háttérben

2020. június 17. 16:00 | Huszák Dániel

Miért került a háború szélére Észak- és Dél-Korea? Egy súlyos probléma lehet a háttérben

Több mint egy év tárgyalás után Donald Trump és Kim Dzsongun kezet fogtak, aztán közösen átlépték a demarkációs vonalat Észak- és Dél-Korea közt, ezzel 2019-ben szimbolikusan véget ért a két ország közti konfliktus, elkezdődött a békülés és a közös építkezés. Aztán néhány hete Észak-Korea látszólag teljesen váratlanul meggondolta magát és felhevítette az ellenséges retorikát, megszakították a kapcsolatot a déli szomszéddal és katonai akciók sorozatát kezdték el a határ mentén. Hivatalosan az egész magyarázata néhány észak-koreai dezertőr röplapozása, valójában viszont jó eséllyel az áll a háttérben, hogy Észak-Korea nagyon súlyos gazdasági, egészségügyi és élelmezési válságba került, melyből kiutat egyedül a szankciók feloldásától remélnek.

Részletes keresés